Paula Hawkins: A lány a vonaton
Ritkaság, hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye.
2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Christie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet.
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.
És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.
A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.
Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Paula Hawkins: a Lány a vonaton ingatlan fotózás |

Biztonsági ajtórács jellemzői:
Biztonsági ajtórács jellemzői a kiemelés, kifeszítés elleni védelem. Fontos, hogy a zárak ne legyenek törhetőek illetve fúrhatóak. Lammellás zárakkal vagy több ponton zárható zárrendszerrel legyen lehetőleg ellátva.Online marketing 101 partner a SEO-ban:
Online marketing 101
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése